Elutasítja az ételt

Az ételt, vagy az egész evési helyzetet visszautasító gyerekek nem egyszerűen „csak” válogatósak, hanem szó szerint kifordulnak az evési helyzetből, erőteljesen sírnak vagy szorosan összezárják a szájukat, ha kínálni, etetni próbáljuk őket. Természetesen átmenetileg bármelyik gyermeknél előfordulhat, hogy nem akar enni: egy fertőzés vagy fájó torok néhány napra bárkinél okozhat ilyet. Ezek a helyzetek azonban az egészség helyreálltával hamar rendeződnek. Amikor ilyen külső körülmény nem látszik, és huzamosabb ideje fennáll már az etetési nehézség vagy képtelenség, a szülő számára nagyon hamar igen aggasztóvá válik a helyzet - minél kisebb a csecsemő, annál erőteljesebb a nem evést kísérő halálfélelem, amihez társul az elutasítottság mély megbántottsága: szeretetének minden igyekezete is kevés ahhoz, hogy gyermeke fogadni tudja az éltető táplálékot. A szülők gyakori képzete, hogy babájuk vagy gyermekük egyáltalán nem érez éhséget, vagy képtelen nyelni, esetleg túl gyenge ahhoz, hogy fogadja a táplálékot, vagy szopni tudjon. Az ilyen erős félelmekkel és dühvel teli etetési-étkezési helyzetek hamar a család szinte teljes idejét és erejét felőrlik. A jó hír az, hogy nagyon kevés, igen ritka betegség esetén merül csak fel annak a valós lehetősége, hogy a gyermek idegrendszere nem érzékeli az éhség állapotát. Nyelési nehézségek is csak más kísérő tünetekkel együtt, speciális esetekben jelentkeznek. Amennyiben az anyai oldalon jelentkező félelmek, szorongások felszínre kerülhetnek, kimondhatókká válnak és enyhülnek, az étel visszautasítása is oldódni tud. A cél az, hogy mindkét fél (anya és gyermeke) oldalán a bizalom erősödni tudjon, hiszen az elutasítás és a félelem ezt zavarja össze.
Nagyon fontos megjegyezni, hogy a kiéheztetés soha nem vezet célra a nem (jól) evő gyerekeknél. Sőt, épp az ellenkező irányba hat, csak még jobban konzerválja a helyzetet. Legyen gyermekünknek mindig lehetősége jelezni, ha enni kér, kínáljuk, vonjuk be szelíden minden étkezésnél.

Anyatejes-tápszeres táplálás időszaka

A szoptatás idején jelentkező elutasítás jellegzetes formája, amikor a baba a melltől elfordul, vagy kihomorít, erőteljesen sír, vagy ellenkezőleg, ki sem nyitja száját. Három hónapos kor után már erőteljesebb a kezekkel való hárítás is, megszűnik a gügyögés. Ennél kisebb korban is megjelenhet az elutasítás egy igen ijesztő módja, ami nagyon gyakran az egészségügy útvesztőibe vezeti a szülőket, amikor a baba szopik, de az elfogyasztott mennyiséget visszahányja. (A bukás, öklendezés, hányás témáról a másik cikkünkben bővebben olvashat.)
E korai időszakban két fontos kérdéskört érdemes érintenünk:

  • Egyrészt történt-e a csecsemő életében olyan, amikor az evési/szopási helyzetbe erőltetéssel került?
  • Akár már az egész korai újszülött korban, még a kórházban, kapott-e az édesanya arra vonatkozó tanácsot, biztatást, vagy akár konkrét bemutatást, hogyan „rögzítse” a baba fejét a szoptatási helyzetben, hogy ne tudjon onnan elfordulni, esetleg nyomja a baba fejét a mell irányába?
  • Mennyire fontos, hogy adott időpontban előre meghatározott mennyiségeket egyen?
  • Befejezheti-e az evést, ha nem ette meg „az adagját”, vagy folytathatja-e, ha éppen többre vágyik?
  • Van-e forszírozott mellre helyezés, vagy onnan leválasztás?
  • Amennyiben aluszékonyabb (volt) a baba, történt-e erőteljes ébresztés: rázás, ütögetés?

Egy újszülött számára a magzati lét legtermészetesebb folytatása, amikor édesanyja mellén, onnan az anyatejet kedve szerint szopva tapasztalatokat szerezhet a kinti világról. Amennyiben az anyaméh biztonsága és spontaneitása helyett erőszakos gesztusokkal találkozik, ez a bizalmi tér hamar összezavarodik, és elkerülendő az őt érő bántásokat, a szopás helyzetét visszautasítja. E folyamat visszafordításához fontos, hogy az édesanya fel- és elismerje a korábbi káros erőszakos megnyilvánulásokat, és biztatóan, de türelemmel forduljon a babája felé. Sokat tud segíteni, ha a kialakított szokások (milyen pózban, testhelyzetben hol szoptat az anya) helyett újakat próbálnak ki.
Érdemes rákérdezni, hogy az édesanyát hogy táplálta saját anyja, ha tudta szoptatni, meddig tartott ez az időszak. A családi legendák hiedelmek és „jó tanácsok” nagyon erős hatásúak tudnak lenni, ameddig nem tudunk velük szembenézni.
A másik alapkérdés a szoptatási időszakban jelentkező visszautasításkor az anya érzéseire, illetve testi érzeteire vonatkozik.

  • Kérjük, gondolja végig, van-e Önben bármilyen félelem a szoptatással kapcsolatban: fájdalmas lesz, megharapja a babája?
  • Mennyire gyakoriak azok a családi történetek, amelyek a sikertelen vagy kellemetlen szoptatásról szólnak?
  • Mennyire nehéz fogadnia, hogy a babája elfordul Öntől?
  • Honnan ismerős a visszautasítást kísérő érzés? Mi szokott ilyenkor történni?

Amennyiben a babája érzékeli, hogy ön kényelmetlenül, görcsösen érzi magát a szoptatás helyzetében – önmaga is az édesanya testéből tájékozódva, kerülni fogja a helyzetet, hogy édesanyja feszültségét ne kelljen átélnie. Igyekezzen kényelmesen előkészülni a szoptatáshoz, odakészíthet magának is enni- innivalót. Figyelje meg a saját testét:

  • El tudja-e lazítani vállát, nyakát, felső testét, a dereka meg van-e kellően támasztva?

Amennyiben az anya teste megfeszül, a baba önkéntelenül átveszi ezt a feszes testhelyzetet, ami lehetetlenné teszi számára, hogy az evésbe önfeledten belemerüljön.

  • Mi az a tevékenység, amiben a leginkább felszabadultan tudnak egymással lenni a babájával?

Megpróbálhatják ahhoz hozzákötni az etetést – akár a közös esti fürdőzés közben.
Vannak édesanyák, akik a mellből nehezen szopó babájukhoz segítséget találnak a bimbóvédő, vagy ha az nem, a cumisüveg használatában. Alapvetően nem szoktuk tanácsolni ezeket, mert megzavarhatják a jól szopó babákat, de nem evő babánál - amennyiben megoldást jelentenek -, érdemes átmenetileg kipróbálni őket. Átsegíthetik az édesanyát a félelmein, illetve épp annyi távolságot tarthatnak így, ahol még biztonságban megélhetik bensőséges kapcsolatukat a babájukkal. Nagyon értékes, amikor egy nehezített előtörténetet követően az édesanya rendszeres fejéssel fenn tudja tartani az anyatejes vagy legalább a vegyes táplálást cumisüveg segítségével. Amennyiben az édesanya rálel annak okára, milyen nehézség tartja távol tőle gyermekét, a helyzet fordulni tud, és vissza tudnak térni ezek a babák a mellből evésre.

A hozzátáplálás – váltás időszaka

A tápszeres etetéshez képest kisebb, a szoptatáshoz képest nagy váltás a hozzátáplálás abból a szempontból, hogy innentől kezdve: a) az elfogyasztott étel mennyisége látható; b) az édesanyának aktívan el kell készítenie az ennivalót; c) az etetés feladata megosztható másokkal is.
Egy jól és szívesen szopó babánál teljesen természetes, ha eleinte ódzkodik az újonnan kínált ételektől. Eleinte nyugodtan tarthatunk egy-két nap szünetet, mielőtt újra próbálkoznánk a kóstoltatással. Legyünk türelmesek, kitartóak. Biztos megtaláljuk az összhangot, és azt az ételt, ami babánk szája íze szerint való. Az első egy-két hónapban még nem szükséges jelentős mennyiségeket fogyasztani az újfajta ételekből. Figyeljük a babánk jelzését: mikor érdeklődő és éhes ahhoz eléggé, hogy kóstolgasson, és mikor jelzi, hogy elég volt. Eleinte ez lehet egy-egy kanálnyi mennyiség.
A hozzátáplálás korai időszakában jelentkező visszautasítás egyik lehetséges oka, ha túl sokat, vagy hirtelen túl sokfélét adunk gyermekünknek. Egy 6-7 hónapos baba nem igényli a változatosságot, sőt a legtöbbször nagyobb biztonságban érzik magukat az állandóságban.
A második félévben jelentkezik az a fajta étel visszautasítás is, amikor gyermekünk nem vehet részt a maga képességei és temperamentuma szerint az étkezési helyzetekben. Amikor a csecsemő érdeklődve fordul szülei ételei felé, de rendszeresen elutasítják kérését, hogy azt megkóstolhassa, fontos felismerni, hogy épp a nem kívánatos mintát mutatják a felnőttek. A csecsemők már ebben a korai időszakban is pontosan észlelik, ha ők mindig másfajta ételt kapnak. Hiába az még egészségesebb, még tisztább, bio eredetű, a gyermek számára a kirekesztettség érzetét kelti – ő nem része a családnak. Az érdeklődő baba számára adjunk lehetőséget, hogy a felnőttek ételeit megkóstolhassa, kézbe vehesse, megismerhesse. Igyekezzünk a baba korához igazodóan megadni neki a választás lehetőségét. Ez nem azt jelenti, hogy minden alkalommal legalább ötféle étellel kínáljuk, hanem legyen lehetősége legalább arról dönteni: mikor és mennyit szeretne kóstolni. Érdemes megtalálni azt a pózt, ahogy a legjobban élvezi az evési helyzetet: már az egész kicsi hathónaposak is szeretik, ha a szüleikkel egy magasságban, őket figyelve vehet részt a családi étkezéseken. Ha ölben ülve etetünk, máshogy tudjuk érzékelni a jelzéseket, mintha szemben ülnénk egymással (etetőszékbe csak stabilan ülni tudó csecsemőt ültessünk!). Ez a kor a gyakori foltok és mosások ideje, de nagyon fontos, hogy a gyermekünk szabadon ismerkedhessen az összes érzékszervével: tapinthassa, szagolhassa, ízlelhesse az ételeket. Ha túlzottan törekszünk a rendes, tiszta evésre, és akár ölben lefogjuk gyermekünk kezét, hogy ne kalimpáljon bele a tálba, könnyen elveszítheti érdeklődését és bizalmát.
E legutóbbi kérdés átvezet a komolyabb visszautasítások területére. Ekkor azt tapasztaljuk, hogy gyermekünk minden pépes ételt visszautasít: étkezési helyzetben sír vagy a száját zárva tartja, esetleg egy-egy falatot akár órákig a szájában tart, de nem nyeli le. Első körben tegyük fel azt a kérdést:

  • Milyen lehetősége van a babának, hogy az étellel kapcsolatba kerüljön?
  • Érintheti-e, belenyúlhat-e a tálba, maszatolhat-e vele?

Ahogy a szoptatás időszakában az anya testhelyzetéből, ebben az időszakban az anyai érzetekből, finom rezdülésekből, grimaszokból tanulja a világot a csecsemő. Amennyiben az anya számára kellemetlen, vagy kifejezetten undort keltő bizonyos étel, szag vagy állag, gyermeke nagy valószínűséggel vissza fogja utasítani azt. Ha az anya számára nehezen viselhető gyermeke maszatolása vagy maszatossága, akkor a baba inkább távol tartja magát az evéstől, hogy édesanyjában ne nőjön a feszültség.

  • Érdemes megfigyelnünk, milyen állagú ételt adunk szívesen a gyermekünk kezébe: csak a száraz, roppanós dolgokat (pl. köles golyó, keksz), vagy bátran szétnyomhat egy darab banánt, vagy lenyalhatja akár a kezéről a felmarkolt zöldségpürét?
  • Milyen gyakran érzünk késztetést etetés közben, hogy tisztára törüljük a baba kezét és száját, hogy viseljük, ha kiborul az étel, akár a földre is kerül belőle?

Vannak babák, akik a homogén állagú, pürés ételekkel jól elboldogulnak, de úgy tűnik, rágni nem hajlandóak, illetve azok, akik mindenféle étel érintésétől is ódzkodnak. Nagyon fontos megkérdeznünk:

  • Át kellett-e élnie a gyermeknek erőszakos etetést?
  • Hogyan tudjuk fogadni azt, amikor nem kér valamit – az elutasítottság, az életféltés honnan ismerős érzések?
  • Mekkorára nőtt a harag bennünk? És a darabos ételek kapcsán: mi mennyire érezzük magunkat biztonságban, illetve mitől féltjük a gyermekünket?


Mint azt már többször írtuk, nincs helye az erőszaknak az etetés időszakában (sem). Sem a tömés, sem az étel megvonása, sem a kiéheztetés nem hoz megoldást az evési problémákra. A gyerekek nagyon együttműködőek a szüleikkel: amíg az evési helyzet, kellemetlen érzéseket vagy emlékeket ébreszt, vagy félelmet gerjeszt a szülőben, inkább - saját éhségük ellenére – hárítják ezeket a helyzeteket. Amint a felnőttek készek szembe nézni saját nehézségeikkel, oldódni tud haragjuk, csalódottságuk, ezzel teret engedve a gyermeknek, hogy immár nyisson a táplálékok felé.

Az önállósodás időszaka

Az első életévet túlhaladva a szülőkben egyre erősebb a megbizonyosodás, hogy minden nehézségük ellenére gyermekük él, – ha lassan is -, de növekszik, fejlődik. Azáltal, hogy az étel visszautasítását kísérő életféltés enyhülni tud, nagy az esély, hogy a gyermek is könnyebben tud mozdulni a nyitás irányába.
Az evés fejlődésének folyamatában is fontos, hogy kövessük gyermekünk önállósodási törekvéseit. Bátorítsuk a kezdeti próbálkozásokra, de maradjunk vele, ha elfáradna és szüksége lenne ránk.
Sem az erőltetés, sem a kiéheztetés nem hoz megoldást a valódi problémára. A túl korán bevezetett szigorú étkezési szabályok is távol tarthatják gyermekünket attól, hogy örömmel próbálkozzon az evéssel.